Tackle blogja

Na, ez még kidolgozás alatt. Türelem.

Ti mondtátok

Microsoft a végét járná?

2010.10.28. 21:52 Tackle

Ez egy elég merész felvetés, de maradjatok velem.

Azt azért durva lenne kijelenteni, hogy haldoklik, de ettől függetlenül rosszabbul áll a szénája, mint bármikor. Emlékezzünk vissza, ez a cég egyszer a jövőt mutatta, olyan forradalmi újításokkal mint a DOS, a Windows, és sorolhatnám. Persze ott volt az Apple is, és indíthatnánk vallásháborút hogy melyik volt előbb, de az igazán fontos dolog legalábbis ebben a tekintetben az, hogy mennyire terjedt el az adott termék.

A magánéletben az Apple egyre-másra elhódítja az embereket. A hónapok óta csökkenő PC eladások is ezt mutatják (figyelem: Az Apple gépek nem számítanak PCnek!). A Microsoft azonban nem süllyed végérvényesen, mert amíg a végfelhasználók piacán siralmasan teljesít, addig a gazdasági szektorban lebetonozott lábakkal áll, ahova az Applenek nem sikerült betörnie - de valljuk be, nem is igazán akart. Itt azért megjegyezném, hogy szerintem ez nem azért köszönhető, mert annyira jó lenne a Windows, hanem mert az emberek megszokták, és nehéz egy Marika nénit megtanítani az Apple csilivili dolgaira amikor 4 év után már épp kezdi megszokni az Excelt.

Ettől függetlenül a Microsoft minden más szektorban csúfosan teljesít.

- Egyszer világelsők voltak a webböngészésben, aztán az Internet Explorer már csak az "első számú böngésző amivel más böngészőt töltenek le" díjat tudhatja magának. Az utóbbi idők fontosabb fejlesztései, például a böngészőfülek, a kiegészítők egyike sem Microsoft találmány

- Keresőmotorként a Bing! egyre ismertebb és használtabb, azonban ne felejtsük el, hogy ezeket az embereket nem a "főellenség" Google-től csalja el, hanem a Microsofttal amúgy üzleti kapcsolatban álló Yahoo-tól.

- Az Apple 5 hónapja megjelent az iPaddel, és ismét trendalakító képességükkel csináltak egy piacot, amire a Microsoft nem reagált a mai napig sem.

- Az okostelefonok piacára csak most került ki a Windows Phone 7, ami válasz az Android / iPhone / egyéb okostelefonokra. A probléma itt csupán annyi, hogy a Windows alapú telefonok nem voltak túl szuperek az elmúlt időkben, és most is a fejlesztők / felhasználók inkább felvették a visszafogottabb, ámde biztonságosabb "meglátjuk mi lesz" állást, és várnak.

- Az Xbox 360-nal megmutatta a Microsoft, hogy igenis képes újítani és innovációt vinni a piacra, hiszen a Sony konzolával versenyre szálló gépet adott ki. Ezt azonban sajnos elhomályosítja a Nintendo hatalmas Wii sikere, amivel az Apple-höz hasonlóan elhódított pár/sok vásárlót a Microsoft udvaráról.

- Itt a Windows 7. Ezzel megmutatta a cég hogy van élet a Vista után. 240 millió licensz egy év alatt a világ leggyorsabban kelő operációs rendszerévé tette. De ne felejtsük el, hogy az átlag ember nem licenszet vesz, hanem terméket. Cégek vesznek licenszet, amiből a logikus következtetés már csak az lehet, hogy a Microsoft lendületét a cégek adják - nem a "végfelhasználók".

- Az előzőhöz kapcsolódik, hogy ez a 240 millió licensz valószínüleg azért sikeredett ennyire, mert nem akartak a cégek váltani a Vista csodálatos-bugos világára, inkább kivártak. Ez rosszul érintette a Windowst, arról nem is beszélve hogy az elmúlt évben a fővezérek közül négyen is felmondtak.

Ez lenne hát a Microsoft leszállóágának vége? Ők lesznek a következő IBM? Érdekes lesz meglátni, hogyan alakulnak a dolgok mind a Windows Phone 7-tel, mind az elkövetkező (esetleges) tabletekkel.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tackle.blog.hu/api/trackback/id/tr402406447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OW_Peffy · http://otherworld.hu 2010.10.29. 12:48:50

Elsőnek megjegyezném, hogy az IBM bukása mögött szépen ott volt a politika. Erről nem is írnék, mert még megvádolnak valamivel.

Érdekes pontokat hoztál fel, viszont minden kapu egy újabb kaput nyit meg. Az, hogy már kevesebb PC fogy, az nem azt jelenti, hogy leszálló ágban van, hanem telített a piac. Kevesen vesznek már PC-t, inkább modulárisan újítgatnak (!) ebben a generációban. Ez az Apple-nél viszont lehetetlen, és sokan a PC mellett Mac-es gépet is vesznek. iPhone esete is ilyen, magyarán akinek van Apple-je, az nem csak Apple termékekkel rendelkezik. Meg az Apple divat is lett...

Az Internet Explorer a folyamatosan változó IT világ miatt szorult háttérbe. Már boldog, boldogtalan fejleszt valamit, és a böngészők között is komoly piac alakult ki (IE, IE variánsok, Opera, Chrome, Firefox, Safari). Régen nem így volt, ma pedig már megvan a választási lehetőségünk.

Egyébként az IE még mindig vezető a piacon (igaz egyre kevésbé), a Safari pedig "sehol nincsen". Nem is hiába, egy színvonalon van a kettő, sőt a Mac-es és PC-s Safari nálam többször hibázik, mint az IE! Szintén csak "egy másik böngésző letöltésére" tudom ajánlani.

Nem tudom, hogy a Windows 7-nél változott-e valami, ha nem, akkor a rendes ember is csak licenszet vásárol meg. Maga a termék nem lesz az övé!

"Az Apple 5 hónapja megjelent az iPaddel, és ismét trendalakító képességükkel csináltak egy piacot, amire a Microsoft nem reagált a mai napig sem." Szerintem a Microsoft dönti el, hogy erre reagáljon. Nem kötelező neki, ha nem akar új piacot nyitni, akkor minek?

Tackle · http://tackle.blog.hu 2010.10.29. 14:50:31

Nem hiszek abban, hogy telített lenne a piac, mert akkor az emberek nem vennének Apple gépeket sem. Összehasonlításként: rohadt sok TV-t vettünk már az elmúlt években, és az ember azt gondolja, hogy kezd telítődni a piac, pedig nem, eladási listák élén szokott még mindig lenni.

Licensz alatt azt értem, hogy veszek a Microsoft-tól 5 db éves Win 7 licenszet, ahelyett hogy bemennék a boltba és vennék egy Win 7 dobozos prof edisünt sültkrumplival, amiért nem kell évente újra fizetnem.

Az pedig, hogy a Microsoft nem reagált az iPadre: Szerintem rossz húzás. A piac egyre jobban telítődik, lemegy majd az "ÚRISTEN TABLETET AKAROK" láz és ha akkor megjelenik a Microsoft egy Windows Tablet 7-tel ami átlag szinten produkál mindent, akkor megint a Windows Phone 7 csapdájába esik.
süti beállítások módosítása