Tackle blogja

Na, ez még kidolgozás alatt. Türelem.

Ti mondtátok

Ha a hátamon alszom, akkor kiborul a bor.

2010.08.03. 13:47 Tackle

Érdekes és felettébb kellemetlen esemény történt tegnap. Barátnőmnél (frauleinnél, ugye) aludtam, ráadásul egy számomra kemény ágyon. A hátamon feküdtem, ahol nem szeretek és nem is tudok aludni, de a hajnali 1-es fekvésnek valószínüleg megvolt a hatása, mert - talán fáradtságból - nem fordultam oldalra amikor már eléggé álmos voltam.

Ekkor viszont egy idő után elkezdem csikorgatni a fogaimat, barátnőm legnagyobb örömére. Ő erre felébred (bocsi érte), és engem is felkelt, hogy semmi baj nincs. Igazából nem azért csikorgatom őket, mert baj lenne, hanem tudja a franc. Ha valaki tud rá megoldást, küldjön e-mailt.

Ezután (hajnali kettőkor, mikor máskor) természetesen kitaláltuk, hogy szomjasak vagyunk, és hozzak inni, amit én lovagias módon meg is tettem. A lakásban aludtak még mások is, így nem igazán akartam lámpát kapcsolni, arról nem is beszélve hogy fizikai fájdalmat okozott volna a fény.

Azonban így sikerült egy borospoharat eltalálnom a szürkületben a kezemmel, ami felborult és a benne lévő (szerencsére) kevés (szerencsére) fehérbort ráokádta a teritőre..

Ezután persze lámpa, szitkozódás, takarítás, ivás, fekvés, haragvás, megbocsátás (félig), alvás.

Mindez megelőzhető lett volna, ha az oldalamra fekszem. Ki gondolta volna, mi?

Szólj hozzá!

Címkék: fehér alvás bor lámpa fog fehérbor kiborult borul csikorgatás

A bejegyzés trackback címe:

https://tackle.blog.hu/api/trackback/id/tr952194458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása