Tackle blogja

Na, ez még kidolgozás alatt. Türelem.

Ti mondtátok

Kinőttem a konzolból

2010.06.07. 16:55 Tackle

Eljutottam arra a pontra, amikor kimondhatom: Nálam a playstation 3 elvesztette az ideálját. Már nem az a monstre fekete torony a jövőből ami eddig volt, szimplán egy mindennapi játékkonzol ami folytonosan csalódást okoz a tulajdonosainak. A gép többek között olyan igéretekkel jött amiből nem hiszem hogy bármelyiket is teljes mértékben betartotta volna.

A marketingesek jófejek, ők tudják hogy hogyan kell eltusolni azokat a hamar jött kijelentéseket, hogy nagyjából mire képes az atomreaktoruk.. Sajnos azonban azt sem kell elfelejteni, hogy ők voltak akik elsősorban nyilatkoztak. Én mindig is PCs voltam, de amikor átváltottam konzolra, én bíztam ebben a generációban és főleg a Sonyban, hogy felnő az igéreteikhez, sajnos azonban ez nem történt meg.

Azért tetszett anno egy ilyen gép, mert nem kell fejleszteni. Azt viszont számításba kell vennünk, hogy egy jól összerakott számítógép alap akár 5-10 évig is normálisan tud működni. Gondolok itt az alaplapra, amin könnyedén tudunk cserélgetni alkatrészeket hogyha valamennyi pénzt beleinvesztálunk - Ez meg nem sok, 20-30 ezer forintból olyan mobot (motherboardot) össze tudunk rakni, ami az éppen megjelenő csúcskategóriás processzorokat befogadja, legjobb típusú memóriát kéri és videókártyából is rögtön kettő fér bele.

Erre az elkövetkezendő években kevesebbet kell majd költeni, mint ha a Microsoft jövőre kihozná az Xbox kétmilliót. Persze, meg lehet várni, míg annak az ára lemegy annyira, hogy olcsóbban kijöjjünk mintha a PCt fejlesztenénk, de akkorra már az elavult konzolunk pont annyit fog tudni, mint egy középkategóriás négy magos processzor, (beépített über videókártyával, hozzátenném) vagyis nagyjából 20 ezer pénzt.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tackle.blog.hu/api/trackback/id/tr102063386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

johngoku 2010.06.10. 11:46:05

mindegyik játékkonzol csak egy játékkonzol. Ha nem azok lennének másképp neveznék őket :)

Tackle · http://tackle.blog.hu 2010.06.10. 12:06:59

@johngoku: Épp ezaz, hogy a PS3-mat nem csak játékkonzolnak nevezik, hanem már rögtön médiacenternek meg közösségi élménynek meg hasonló baromságoknak. Értem én, hogy lehet rajta BD-t lejátszani, meg netezni, meg fut a Home meg a franc se tudja még micsoda, de igazad van: ez csak egy játékkonzol / Blu-ray Player.
süti beállítások módosítása