Tackle blogja

Na, ez még kidolgozás alatt. Türelem.

Ti mondtátok

Mondtam, hogy nem tart sokáig

2013.01.03. 21:47 Tackle

Me rögtön elköltöztem. No. Az jobban tetszik.

Szólj hozzá!

Tanulni.

2013.01.02. 20:42 Tackle

Ugyan hadd kezdjem már Lenin apánkkal:

Államapparátusunk megújítása érdekében a következő feladatot kell mindenáron magunk elé tűznünk: először - tanulni, másodszor - tanulni, és harmadszor - tanulni, és aztán ügyelni arra, hogy tudásunk ne maradjon holt betű, vagy divatos fázis (ami nálunk minek is tagadnánk, bizony igen gyakran megesik) hogy a tudás valóban a vérünkbe menjen át, hogy teljes mértékben és igazán mindennapi életünk alkotórészévé váljon.

Érdekes, hogy egy szovjet vezér szavait olvashatjuk (aki a fentiek írásánál már beteg volt), egészen tanulságos. Nem ehhez hasonló gondolatmenetekhez vagyunk szokva a hasonló pozíciót betöltő kollégáktól. Ilyen indíttatások miatt vágtam magam hozzá a tanulásnak, mert érzem szükségességét. Ha nem is az államapparátusunk megújítása érdekében bújom a sorokat, akkor is szívességet teszek mind magamnak, mind másoknak.

Ezért is blogolok. Ösztönzöm magam. Ha legalább egy ember olvassa, számonkérheti.

Szólj hozzá!

Ideiglenes újraélesztés, új év módjára

2013.01.01. 22:24 Tackle

Kemény egy világ. Visszaolvasva a blogomat amit anno nem töröltem, 2010-ben érdekes dolgokról írtam. Akkor még az ELTE Programtervező Informatikus karára jártam, most már nem. Nem diplomáztam le, otthagytam, hánykódtam, aztán elkezdtem dolgozni, jó helyen.

Viszont amiket írtam, megmondom őszintén, abszolút nem hülyeség. Itt jön azonban a svéd csavar: Amit akkor, 2 éve nehezteltem, hogy túl sok időmet emészti fel, az.. nem változott semmit. Így van, most is túl sokat ülök a gép előtt, még most sem tudok japánul, zongorázni (de japánul zongorázni sem), és habár szeretném azt hinni hogy okosabb lettem és jobb, bevallom becsülettel, az elmúlt 2 év alatt semmi ehhez fogható nem történt.

Röviden összefoglalva: Nem változtam. Vagyis tulajdonképpen igen (bár ezt már lehet csak a hiúság miatt írom), de nem fejlődtem.

Új évi fogadalom módjára, ahogy a sok magát túlsúlyosnak gondoló ember leúszik a konditerembe gyúrni, úgy én is kultúrsokkot hajtok végre a blogomon. Értelme nem sok, de ami van az legalább nem látható. Szóval akkor minek?

Zárószóként pedig csak annyit fűznék az esethez, hogy fel akarom pofozni magam egy heringgel és végre komolyan fejlődni, ahelyett hogy puding módjára cseszném a rezet a gép előtt.

Adios, nemsokára.

U.i: próbáljatok úgy írni egy posztot a kezdetektől fogva, hogy semmi köze az evéshez és az állatvilághoz, de a hering szót belecsempészitek. Fun.

U.i2: 2013 az első olyan év 1987 óta amiben nincs ismétlődő szám.

Szólj hozzá!

Címkék: 2013

Blogolási bajom

2010.12.24. 20:40 Tackle

Rájöttem! Heuréka! Geronimo! Satöbbi!

A lényeg, hogy ahogy észrevettétek, már egy ideje eléggé lankadt a blogolási hajlam, pedig alig több mint 30 hetes a blog. A probléma leginkább az, hogy az egész blogot átvittem egy "én megmondom nektek mi a tuti" stílusú blogba, ami nem is igazán az én stílusom.

Sokaknak megy, és ez tök szuper, de nekem nemigazán. Épp ezért lesz pár változtatás. Egyrészt elköltözöm a blog.hu-ról, mert az egészen nem segít a lapok pár másodperces betöltési ideje (amikor a normális az kevesebb mint 1 mp), nem is beszélve az admin felület ocsmányságáról.

Másrészt átrendezem az írási módomat. Mostantól nem én leszek és ti, hanem én leszek, és kész. Le fogom írni a véleményemet, el fogom mondani hogy mit gondolok, aztán ti meg vagy leanyáztok, vagy nem, és ennyi.

A régi bejegyzéseket át fogom vinni, amennyiben működik az export itt, és az import ott meg is eszi. Ha nem, akkor szívás. (bár gyanítom hogy a képek ígyis, úgyis elvesznek.)

Nagyjából ennyi. Nemsokára kaptok linket, hogy hova mentem.

Ide.

Szólj hozzá!

Szabadidő megduplázása, addendum

2010.12.20. 11:11 Tackle

Az előbb írtam arról, hogy mi lenne ha erősen lekorlátoznám a játékkal töltött időmet.

Aztán azon gondolkodtam el, hogy vajon csak én vagyok ilyen hülye helyzetben? A Hírszerző egyik cikkére alapozva a nagy magyar átlag szarabb helyzetben van mint én.

Napi négy és fél óra tévézés.. Heti 31,5 óra. Durva.

Bizonyos esetben megértem. Aki napi nyolc órát fizikai, vagy mentálisan terhelő munkát végez, az ha hazamegy, valószínüleg csak zombulni akar a tv előtt, mert számára ez a kikapcsolódás, amire szüksége van ahhoz hogy ne roppanjon össze.

Ebben a sémában azonban valami eredendően rosszat látok, de ez majd egy máskori bejegyzés alkalmával lesz.. talán.

A lényeg, hogy szerintem temérdek olyan kiegészítő dolgot csinálunk manapság, aminek túl sok értelme nincs. Gondoljunk csak bele. Mi szükség van egy 30-as szintű farmvillera? Miért jó érzés az, ha leülünk a gép elé és két órán keresztül csak kattintgatunk mindent? Jobbak nem leszünk tőle, és legalább az időnk is elmúlik amit hasznosabban is el lehetne tölteni.

Már mondtam, mondom most is: Van, akinek erre van szüks... Pontosabban: Van, aki úgy gondolja, hogy erre van szüksége. Az igazság az, hogy farmville előtt is ugyanannyira megterhelő volt a munkája és ugyanannyira szarul volt, akár játszott, akár tévézétt, akár nem.

Aztán ott vannak azok (gondolok itt a nyugdíjasokra), akiknek semmi dolguk nincs. Az ő átlaguk szerintem napi 8 óra körül mozoghat, ami persze erősen megdobja a nagy magyar átlagot (főleg hogy lassan az ország harmada nyugdíjas..).

Azt hiszem nem kell tovább ragozni.

 

1 komment

Szabadidő megduplázása

2010.12.19. 22:14 Tackle

Nem fogok hazudni, az ötlet nem bennem merült fel, viszont annál inkább elgondolkodtam rajta. Az eredeti ötlet így hangzik:

Január elsejétől kezdve egy éven keresztül nem fogok játszani.

Ez nem az én ötletem, és nálam kicsit nehezebben lehetne kivitelezni, főleg hogy az eredeti személy már hónapok óta ezen gondolkozik. Miért? Ennek több oka is van. Helyette azonban elmondom inkább én, hogy én miért gondolkozom rajta.

  1. Nagyon sok időmet felemészti (ld. bejegyzés címe). Ez még önmagában nem lenne rossz dolog, de
  2. Ezt az időt hasznosabb dolgokra is lehetne fordítani. Csinálnék olyan dolgokat, amiket most azért nem csinálok, mert egyszerűbb és könnyebb leülni a gép elé és tolni valami játékot

Matekozzunk; Ha átlag napi 3 órát játszom (higyjétek el, többet is, de alálőttem), akkor az heti 21 óra. Korrigáljuk az egészet és vegyük bele a nyarat is, amikor több ideje van az embernek.. Mondjuk azt, hogy átlagosan egy hét alatt egy napot csak játszással töltök.

Durva, mi?

Tegyük fel, hogy napi nyolc órát alszom. Ha ezt hozzáadom még a heti 1 napos játékhoz, akkor heti nyolcvan órát azzal töltök, hogy semmi érdemlegeset nem csinálok, csak kikapcsolódom. Ez a hét 47%-a!

Ezen kívül még suliba járok, tanulni kell, szocializálódni, és rögtön ott vagyok, hogy semmi időm nincs. Ami pedig van, azzal mit kezdek? Na ezaz. Mit? Ülök a gép előtt.

Mit kezdenék, ha ez nem lenne / sokkal kevesebb lenne?

  1. Elkezdenék tanulni valami hangszeren játszani... Gitár és zongora az esélyes.
  2. Elkezdenék tanulni japánul. - mert miért ne?
  3. Megtanulnék valamilyen szinten sütni, főzni.. mindig is érdekelt
  4. Végre elkezdenék komolyan is programokat írni, és nem csak gondolni rájuk.
  5. Többet tanulnék
  6. Többet olvasnék

Azért látszik, hogy ha visszakapnám a hét harmadát, akkor lenne mire fordítanom az időmet.

Nem azt mondom, fontosak a játékok is. Többek között hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen jól beszélek angolul. Kötöttem barátságot rajtuk keresztül még 2004-ben, ami mai napig is kitart. Nagyon sok dolgot megismertem és megtanultam, mert a játék elmesélte és felfedte nekem.

De talán eljött az ideje annak, hogy a játékokba fektetett időmet megkurtítsam. A mikéntjét és a hogyját még nem tudom, ez majd kialakul. Ettől függetlenül nem szeretném a következő 60 évemet úgy tölteni, hogy abból 30 elmegy játékra és alvásra. Az alvást perszenem lehet kikerülni, de a játékot annál inkább.

Olvasd el az addendumot is!

1 komment

Szorgalmi időszak in retrospect

2010.12.18. 10:31 Tackle

Vége az egyetemen a szorgalmi időszaknak, gondoltam megírom így utólag hogy mit gondolok róla - mert miért ne.

Információfrissítésként: ELTÉn tanulok, Programtervező Informatikus BSC szakirányon, első félév. Összegezve 3 dologra fektették a hangsőlyt; Matek, Programozás, Számítógépes alapismeretek, és ezekből is mind az alap. Nagyon érdekes volt olyan matematikai problémák elé állni, amit középiskolában csupán felhasználtunk. Olyanra gondolok például, hogy középiskolában a prímszámokat, az oszthatósági szabályokat (pl valami akkor osztható 3-mal, ha a számjegyei összege is osztható 3-mal), halmazokat, stb, amit anno használtunk és megtanultunk, "mert így van", most viszont elkezdtünk gondolkodni azon, hogy mennyire egyértelmű valójában.

Ja, és bizonyítottunk, sokat. Például: Mit jelent az, ha egy szám pozitív. Ha nem pozitív és nem nulla, akkor negatív. Mit jelent a szorzás, a szorzás inverze, az egységelem, az egységelemes integritási tartományban, persze (pl: Egész számok halmaza).

Nem elrettentésnek akarom írni, mert tudom, ha én ezt egyetemválasztás előtt állóként olvasom, akkor lehet hogy inába szállna a bátorságom. Ami azt illeti, készülni kell. Persze, mondják ezt mindenhol, de ez egy olyan szak ahol nem elég tudni az elméletet, azt alkalmazni is tudni kell. Mert például tök jó, ha tudjuk hogy mit jelent egy relációra nézve, hogy tranzitív, reflexív és szimmetrikus (vagyis ekvivalencia), de ha nem tudjuk felismerni egy relációról, hogy pont az, akkor eléggé szomorúan fogjuk nézni a zh eredményeinket.

A számítógépes alapismeretek alatt leginkább a windows és linux rendszerekkel ismerkedtünk meg. Érdekes volt, nagyon sok parancsot megismertünk, nagyon sok dolgot megtanultunk létrehozni, kezelni, stb. Ezek csak az alapok, de nulla előzetes tudás esetén akkor is sokat jelent. Ez előtt DOS alatt képes voltam kilistázni a mappa tartalmát, váltani mappák között, és indítani programot. Most már windows és linux alatt is képes vagyok kissé komplex programokat írni, futtatni, és rájönni hogy mit rontok el [^_^]

Programozásban pedig C++-szal ismerkedtünk meg, illetve a programozási alaptételekkel (keresés, maximumkiválasztás, megszámolás, sorozatszámítás, stb). Még hátra van egy évfolyam ZH, amikor két és fél óra alatt meg kell írni egy olyan programot, ami valamit csinál. Nem pont a legegyszerűbbet, ráadásul egy tesztprogram fogja értékelni, úgyhogy szépség és jóság. Legalább azonnal tudni fogjuk az eredményt.

Mi jön most? Vizsgaidősuck, és szakirányválasztás. Most megy a nagy belső viszály, hogy B vagy C szakirány legyen. Annyi a különbség, hogy B-ben több a matek, durvább a programozás (viszont kevesebb is), C-ben kevesebb matek, több programozás, piacon használhatóbb tudás egyetem kapuja utáni kilépéskor. Valószínüleg B lesz, de már most hallom a rémhíreket.

A legfőbb célom most hogy átmenjek a vizsgákon. Lineáris Algebra, Diszkrét Matematika (és Antik és Modern Tudomány és Filozófia). Nem sok, de annál durvább. A Dimat tételsor 11 oldal (kidolgozva kb 44), amiben sok bizonyítás is van, amit le kell tudni vezetni. Lineáris algebra meg.. na. Ugyanúgy meg kell tanulni levezetni a dolgokat.

Ami azt illeti, elég gyorsan eltelt ez a félév. De én élveztem, és nagyon szeretem ezt a szakot, mert érdekel az amit tanulok. Csak így tovább, én! xD

4 komment

PC telepítés vs konzolok

2010.12.09. 11:44 Tackle

Nemrég egy kommentben fel lett téve a kérdés: hogy ha a konzolokon nem kell telepíteni, akkor PCn miért igen?

Ennek az oka egészen a kezdetek kezdetéig megy vissza. Azt tudni kell, hogy a PC-t nem elsősorban játékra találták ki, sőt, igazából irodai használatra lett fejlesztve. Ebből adódóan és sok más tényezőnek hála szükség volt egy olyan eszközre, ami képes adatot tárolni és megőrizni, azt bármikor írni és olvasni, hiszen amikor dokumentumokat írunk, olvasunk, nyomtatunk, stb, akkor a kártyás / lemezes / kazettás mentési mód nem túl hatékony, sőt, eléggé zavaró használni, amikor csak egy táblázatot szeretnénk lementeni.

Megjelentek a mágneses alapon működő adattározók (winchesterek), amik túl drágák voltak ahhoz, hogy sima játékgépekbe implementálják őket. Drágaságát természetesen az előállítási költség jelentette, a technológia újdonsága, illetve az a tény, hogy nincs szükség játékoknál rájuk. Egy kazettára (Playstation előtti idők) vagy CD-re, DVDre simán ráfértek a játékok, és az összes mentés amit a konzolnak kellett tennie, az a játékállások voltak, amik elfértek “miniatűr” memóriakártyákra (miniatűr egy akkori vinyóhoz képest). Nem volt nagy tárhelyük, de nem is volt rájuk szükség.

Időközben azonban megérkezett a DVD duplarétegsége, nameg a Blu-Ray, párosítva a HD-Ready (xbox) és a full HD (ps3) felbontással, és hirtelen hatalmas mennyiségű adatot kezdtünk el olvasni a lemezekről, amik például az akciójátékok heves üteménél igencsak gyorsan kellettek. Itt jelentett akadályt a lemez olvasásának a sebessége, mert nem tudta elég gyorsan kiszolgálni a képernyőn történő eseményeket, vagyis az egész dolog átviteli sebességében ő lett a leggyengébb láncszem. Megjegyzendő, hogy egy egész CD-t pár másodperc alatt be tudunk olvasni (PS1), míg egy Blu-Ray-t a maga 25-50 gigájával eléggé sokáig tartana.

Dilemma: csökkentsük a játékok méretét/szépségét/mennyiségét/felbontását vagy bármit, aminek hála még mindig képes lesz olvasni a lemezről, VAGY rakjunk be egy azóta igencsak olcsóvá, elég naggyá és viszonylag gyorssá vált winchestert, amiről a lemez mellett szimultán lehet olvasni az adatokat?

A válasz kézenfekvő, főleg ha a konzolok kis memóriáját is belevesszük, amit általában a winchesterre “átugorva” kompenzálnak, virtuális memória címén. Ez (sajnos vagy sem) egy szükséges evolúciós lépés volt a konzoloknál, és kikerülni nagyon nem lehet. A Nintendo-nak sikerült a Wii-vel, emlékezzünk csak vissza, az első Wii-ben nem is volt winchester. Miért? Mert nem akart Full HD-ben kirakni a képernyőre hatmilliárd poligont, így nem is volt szüksége telepítésre. A mentések meg ugyanúgy mentek kártyára.

Ezzel szemben PC-n már adott volt a winchester, úgyhogy arra volt olcsóbb megalkotni a játékokat, nem kellett olyannal szenvedni, hogy a sok-sok floppy lemezt játék közben cserélgessük, stb.

Szólj hozzá!

Francnak telepíteni..

2010.12.03. 18:19 Tackle

Gran Turismo 5, ajánlatos telepíteni. Aki esetleg nem tudná, egy első generációs 60 Gb-os PS3-mam van, tökéletes állapotban. Szuper gép, imádom, semmi bajom nem volt vele.

Most sincs. Bár a kezdeti gondolatok, miszerint 60 (aztán később 40!) gb elég lesz, tévesnek bizonyult. A problémát az jelenti, hogy egyre több játék, főleg a multiplatformok, de az exkluzívak is telepítgetnek a rendszerre. A legtöbb kötelezővé teszi, némelyik, mint ahogy a GT5 is, csak ajánlja.

Mi ezzel a gond? Azon kívül, hogy időkiesés? Nos.. Képzeljük el, hogy fel akarjuk tenni a GT5-öt az őfelsége 8 gigás helyigényével együtt. Dagadt a segge, sok helyet foglal. Igenám, de jön a pofon: csak 4 giga szabad hely van. Hogy a maradék 56 giga hova a francba került, tudja a fene.

Hát nézzünk szét.. telepített játékok; Need for Speed Shift, Saints Row 2, Transformers, Modern Warfare 2, Little Big Planet, Singularity, és még sorolhatnám, mind 1-6 gigát foglal. Értitek ezt? Én sem.

Ez még nem probléma.. De képzeljük el, hogy átjönnek a haverok, és "Bazeee van ps3ad? gémeljünk már valamit" - "oké". A srác rögtön ki is nézi azt az öt játékot, amit előző nap letöröltem, lévén úgyse játszom velük sűrűn. Szóval lemez betesz, és mi történik? várunk 10-40 percet, mire installál. Abban az esetben, ha ráfér. Ha nem, akkor még elmegy 10 perc azzal, hogy valamit letörlünk.

Mi is a végeredmény? Kész, fent van, játszunk 20 percet, a vendégnek már mennie is kell. Most tiszta szívéből mondja meg nekem valaki, előfordulhat ilyen egy PS2-vel?  Nem? Talán azért, mert az ember csak beteszi a lemezt és már megy is a játék? Nem lehet, hogy ez egy ok arra, hogy (több)százmilliót eladtak belőle? hmmm?

Mindegy..

Tackle out.

3 komment

Szemüvegmentes 3D TV

2010.11.22. 16:24 Tackle

Voltam Alleeban, mivel a telefonom volt szives kinyírni az ősöreg Sim kártyámat (Még Pannon GSM volt rányomtatva, narancssárga háttérrel.. ijesztő milyen régi.)

Telenoros csajszi jófej volt, meg is történt a kártyacsere. Időközben kifelémenet láttam hogy épp állítanak fel egy TV-t, gondoltam megvárom, amúgyis ingyen kávét osztogattak a mellette lévő Costa Coffee-ban (madártejes kávé frankó, ajánlom mindenkinek). Mint kiderült, egy 3D TV-ről volt szó, amit le is filmeztem telefonommal, aztán egyetemről feltöltöttem (ehe ehe) xD

A bénázásomért bocs, első filmezésem a masinával.

 

 

De nem jön át a 3D hatás. Ez leginkább azért van, mert sztereoszkopikus 3D-t alkalmaztak, vagyis olyat, amihez két szem kell, hogy lásd, egy lencse meg messze van ettől a tulajdonságtól.

Bevallom őszintén meglepődtem. Először kicsit furcsa volt, adott távolságban kellett állni hogy a szemünk hozzászokjon a látványhoz (át kell nézni a tévén, kb mintha mögötte 20cm-re lévő képernyőt néznél), és utána már teljesen flexibilis, bármelyik szögből látszódik. Ettől függetlenül nem tudom, hogy itthonra akarnék-e ilyet, de az biztos hogy tetszik a szemüvegetlenségessége.

Szólj hozzá!

Címkék: tv kártya telenor 3d sim allee 3dtv sztereoszkopikus

Droid lettem

2010.11.17. 14:14 Tackle

Most eltekintve attól az apró ténytől, hogy eddig is az voltam, azért mégiscsak hírértékű. Beruháztam egy Samsung Galaxy S telefóniára, amiről egyesek már hamarabb is értesülhettek. Aki szemfüles, az twitteren észrevette a "Twitter for Android" kiírást, de igazából nem ez a lényeg.

Ez a telefon fantasztikus, szinte mindent lehet vele csinálni amit az ember akar. Problémám van még a PC-Telefon összeegyeztetésével, lévén nincs benne külső SD kártya, de ettől függetlenül szerintem szuper egy telefon.

Ezenkívül zéhák zéhák hátán, most lesz egy nem egészen 2 óra múlva, aztán pénteken reggel, úgyhogy meg vagyok áldva. Hétvégén táborozni megyek, előtte pedig be kéne fejeznem a Shaun White Skateboarding cikket.

Ezzel egy kicsit bajban vagyok, tudniillik úgy kéne véleményt mondanom erről, mint bölcsésznek a magfizikáról, szóval a hozzá-nem-értés magas fokát élem meg ennél a játéknál. Na de majd a kritikánál..

Érdekes random információ: Az evolúcióelmélet mai állása szerint nem volt evolúció.. Vicces, mi?

1 komment

Mennyit ér egy Sim kártya?

2010.11.10. 22:05 Tackle

Érdekes kérdés merült fel a minap bennem. Az összehasonlítás könnyítése képpen egy igen ismert termékcsaládra szorítkoznék, de igazából nem csak az Apple iPod Táccs és az iPhone 4-re gondolok, hanem minden más, hasonló termékre is.

Nézzünk egy kontroll terméket, mondjuk az iPod Touch 4. generációjának 32 Gb-os változatát. Ez a hazai forgalmazónál, az iStyle-nál 98 990 Ft. Ezzel szemben pedig ott van az iPhone 4 32 GB a T-mobilenál 67 990-ért. Igenám, de ez 24 hónapos hüsivel jár, amire még rá kell fizetni 24x17690-et (számoljunk: 24 x 17 690 = 492 550 Ft)

Ebben természetesen benne van rohadtsok lebeszélhető sms és leinternetezhető telefonhívás is, arról nem is beszélve hogy még csak a hüsin vagyunk túl, szóval valószínüleg ezután is fogunk fizetni szeretett rózsaszínünknek, bár az már tisztán a szolgáltatásra megy, nem pedig a készülék ára által ránkerőltetett csomagra.

Másik példa pedig az, amikor az iPhone 4: 173 990 Ft-ba kerül, és erre jön még 12 hónapos hüsi havi 4 990 Ft-ért. (számolás: 12 x 4 900 = 59 880 + 173 990 = 233 870 Ft).

Természetesen ebben is benne van rahedli telefonálás és sms és internet, bár jócskán kevesebb, mint az előző példában.

"De az iPhone 4-nek jobb a hardvere, mint az iPodTáccsnak". És? ennyit megér fél megapixelnyi kamera, meg istentudja még micsoda? Szerintem sem.

Aztán ott van az, hogy telefonálni is kell valamiről. Igen, de ha nem veszünk ilyen telefont, akkor nem erőltetnek ránk ilyen csomagot. Akkor inkább már egy normális kinézetű krumplitévé + táccs, és nem jön elő az a faramuci helyzet, mint a minap a villamoson: A srác az iPhone 4-én megcsörgetett valakit, hogy hívja vissza. Csak szerintem gáz ez a megmozdulás?

Ettől függetlenül, kövezzetek meg, szerintem valami androidos telefonra be fogok ruházni. Ha már így lejárattam az egész témát xD

Szólj hozzá!

Címkék: apple kártya ipod árak iphone stb touch összehasonlítás sim táccs ájpod

az iStyle tudja ám, hogy kell kedvezményt adni a termékből

2010.11.08. 20:28 Tackle

Ha jól számolom, akkor konkrétan 0,2% és 0,6%. Nem tudom hogy vagytok vele, de én rohanok megvenni.

2 komment

Címkék: lol kedvezmény fail istyle

Mindenki tévedhet..

2010.11.08. 20:16 Tackle

Linux Torvalds, a Linux kerneljének (magjának) megalkotója amikor először a nyílvánosság elé tárulta kreálmányát, hogy egy kis visszajelzést kapjon az emberektől, ezt az üzenetet fűzte hozzá 1991-ben:

Helló mindenki, aki minixet használ -

Csinálok egy (ingyenes) operációs rendszert (csak egy hobbi, nem lesz nagy és professzionális mint a gnu) a 386(486) AT klónokra. Ez már április óta készülget, és nemsokára már a végleges formáját ölti. Szeretnék visszajelzés kérni arról, hogy mi az ami az embereknek tetszik/nem tetszik a minixben, hiszen az én operációs rendszerem is valamennyire ahhoz hasonlít (többek között ugyanaz a fizikai elrendezése a fájlrendszernek (praktikussági okokból)).

 

Jelenleg a bash(1.08) és gcc(1.40)-et portoltam át, és úgy látszik hogy működnek. Valami praktikussal előállnék pár hónapon belül, de ehhez szeretném tudni hogy mit szeretne a legtöbb ember. Minden ajánlás érdekel, de nem igérem hogy implementálni is fogom őket :-)

 

Linus

 

U.i.: Igen - semmilyen minix kódot nem tartalmaz, és van benne többszáló fs. NEM portolható (386-os feladat váltást használ stb), és valószínüleg soha nem fog az AT-winchestereken kívül bármi mást is támogatni, hiszen csak ennyim van :-(.

A linuxról Andrew S. Tannenbaumnak, az 1987-es fejlesztésű minix operációs rendszer fejlesztőjének a következő megjegyzése volt:
 
A linux elavult
Ehhez hozzátartozik, hogy a Minix 16 bites architektúrán működött, és a 32 bites architektúrára az átportolása nem igazán ment sikeresen.
 
 
Bill Gates egykori megnyilvánulásáról talán már hallottunk is:

640 Kb mindenkinek elég kell, hogy legyen.

Akkoriban ez így is volt, azonban mostmár..

Ha már memóriáról beszélünk, hallottam egy sztorit:

Még régen azon gondolkodtam, hogy ha megöröklöm majd nagyszüleimtől a házat, akkor eladom, és veszek 4 KB memóriát a számítógépbe

És azt mondják, hogy autóba fektetni a pénzt a legrosszabb befektetés a világon..

Szólj hozzá!

Címkék: microsoft windows linux memória tévedés idézet bill s gates torvalds linus andrew minix tannenbaum

Microsoft a végét járná?

2010.10.28. 21:52 Tackle

Ez egy elég merész felvetés, de maradjatok velem.

Azt azért durva lenne kijelenteni, hogy haldoklik, de ettől függetlenül rosszabbul áll a szénája, mint bármikor. Emlékezzünk vissza, ez a cég egyszer a jövőt mutatta, olyan forradalmi újításokkal mint a DOS, a Windows, és sorolhatnám. Persze ott volt az Apple is, és indíthatnánk vallásháborút hogy melyik volt előbb, de az igazán fontos dolog legalábbis ebben a tekintetben az, hogy mennyire terjedt el az adott termék.

A magánéletben az Apple egyre-másra elhódítja az embereket. A hónapok óta csökkenő PC eladások is ezt mutatják (figyelem: Az Apple gépek nem számítanak PCnek!). A Microsoft azonban nem süllyed végérvényesen, mert amíg a végfelhasználók piacán siralmasan teljesít, addig a gazdasági szektorban lebetonozott lábakkal áll, ahova az Applenek nem sikerült betörnie - de valljuk be, nem is igazán akart. Itt azért megjegyezném, hogy szerintem ez nem azért köszönhető, mert annyira jó lenne a Windows, hanem mert az emberek megszokták, és nehéz egy Marika nénit megtanítani az Apple csilivili dolgaira amikor 4 év után már épp kezdi megszokni az Excelt.

Ettől függetlenül a Microsoft minden más szektorban csúfosan teljesít.

- Egyszer világelsők voltak a webböngészésben, aztán az Internet Explorer már csak az "első számú böngésző amivel más böngészőt töltenek le" díjat tudhatja magának. Az utóbbi idők fontosabb fejlesztései, például a böngészőfülek, a kiegészítők egyike sem Microsoft találmány

- Keresőmotorként a Bing! egyre ismertebb és használtabb, azonban ne felejtsük el, hogy ezeket az embereket nem a "főellenség" Google-től csalja el, hanem a Microsofttal amúgy üzleti kapcsolatban álló Yahoo-tól.

- Az Apple 5 hónapja megjelent az iPaddel, és ismét trendalakító képességükkel csináltak egy piacot, amire a Microsoft nem reagált a mai napig sem.

- Az okostelefonok piacára csak most került ki a Windows Phone 7, ami válasz az Android / iPhone / egyéb okostelefonokra. A probléma itt csupán annyi, hogy a Windows alapú telefonok nem voltak túl szuperek az elmúlt időkben, és most is a fejlesztők / felhasználók inkább felvették a visszafogottabb, ámde biztonságosabb "meglátjuk mi lesz" állást, és várnak.

- Az Xbox 360-nal megmutatta a Microsoft, hogy igenis képes újítani és innovációt vinni a piacra, hiszen a Sony konzolával versenyre szálló gépet adott ki. Ezt azonban sajnos elhomályosítja a Nintendo hatalmas Wii sikere, amivel az Apple-höz hasonlóan elhódított pár/sok vásárlót a Microsoft udvaráról.

- Itt a Windows 7. Ezzel megmutatta a cég hogy van élet a Vista után. 240 millió licensz egy év alatt a világ leggyorsabban kelő operációs rendszerévé tette. De ne felejtsük el, hogy az átlag ember nem licenszet vesz, hanem terméket. Cégek vesznek licenszet, amiből a logikus következtetés már csak az lehet, hogy a Microsoft lendületét a cégek adják - nem a "végfelhasználók".

- Az előzőhöz kapcsolódik, hogy ez a 240 millió licensz valószínüleg azért sikeredett ennyire, mert nem akartak a cégek váltani a Vista csodálatos-bugos világára, inkább kivártak. Ez rosszul érintette a Windowst, arról nem is beszélve hogy az elmúlt évben a fővezérek közül négyen is felmondtak.

Ez lenne hát a Microsoft leszállóágának vége? Ők lesznek a következő IBM? Érdekes lesz meglátni, hogyan alakulnak a dolgok mind a Windows Phone 7-tel, mind az elkövetkező (esetleges) tabletekkel.

 

2 komment

Kijött az új MacBook Air, a régire már nincs is szükség..

2010.10.27. 17:49 Tackle

Zoly: ajánlom figyelmedbe :D

1 komment

Megyek nagyilátogatóba

2010.10.22. 19:36 Tackle

Rögtön kettőbe! Holnap hajnalban indulunk és Kriszti nagyszüleit látogatjuk meg, majd hétfőn átballagunk az én nagymamámhoz és kedden jövünk vissza.

Addig nem lesz bejegyzés, pedig azért valamennyire terveztem.. gondoltam leírnék pár ötletet amit szivesen megvalósítanék olyan 1~2 év múlva.

A tanulmányaim amúgy jól haladnak, végre látom az alagutat a fény végén.. Olyan poénokat találok viccesnek, mint pl:

"Ha a és b is nulla, akkor eléggé unalmas az egyenlet, de tökre asszociatív!"

Arról nem is beszélve, hogy furcsán néznének rám ha a boltban elsütném ezt a mondatot:

"Add oda a többletfizetésem additív inverzét" (kérem a visszajárót)

Lényeg a lényegtelenben, hogy keddig nem leszek, utána meg csak hébe-hóba, mert tanulni kell.

jah, Linuxra írtam egy parancssoros világuralomra törő robotot.. Vagy legalábbis képes elhinni az ember, hogy tényleg az.

4 komment

6 TB holografikus lemez

2010.10.16. 09:19 Tackle

Értem én, nagyobb = jobb. Sorra kapjuk a híreket, hogy kifejlesztettek olyan lemezt, ami félig a blu-ray technológián alapul, 26 rétegű és 1 Terabyte-nyi adatot képes tárolni. Aztán a minap felhívott egy ismerősöm, hogy az ő egyik ismerőse 6 TB-s külső vinyót kapott (torrentre), és hogy használat előtt kell-e formatálni - mint régen a floppyt, ugye (kisebb generációugrás szemtanúi lehettünk).

Aztán ott van a 6 TB-s holografikus lemez. Ezt azért emelem ki külön, mert az ehhez tartozó olvasási sebesség jelenleg 125 Mb/s. Egy kicsit utánaszámoltunk, ez nagyjából azt jelenti, hogy teljes kapacitással mérve a HVDről (Holographic Versatile Disk) nem kevesebb, mint 13 órán keresztül másolnánk le a dolgokat. Arról, hogy mennyi idő egy ilyet megírni már ne is beszéljünk...

Aztán elkezdtünk azon gondolkodni, hogy ha ezek szimpla, tömörítetlen karakterekből állnának - .txt fájlok, space is beleszámítva, és az én átlagos olvasási sebességemet véve, ami 30 karakter / másodperc, akkor egy ilyen diszken elférne számomra körülbelül 60 évnyi olvasnivaló, amibe nem számoltuk bele az evést, alvást, és más olyan tevékenységet amikor nem olvasok.

Ez természetesen olyan tagoknak jó, akik mondjuk hypervállalatok informatikus főnökeinek a főnöke, és náluk 6TB-nyi adat mondjuk egy hónap alatt összejön, és nekik bizony menteni kell. Hogy mennyire érdemes erre ilyen formátumot használni az kérdéses, merta technológia még nem forrott ki, és egyáltalán nem is biztos hogy megbízhatónak számít majd.

Az olvasási sebességben a külső winchester még valamennyire jobban áll, mert neki (ha szerencséje van), akkor eSatás a csatlakozója, és azt megfelelő eSata - USB(3) csatlakozással gyorsabban le lehet szívni a készülékről.. Elvileg..

Befejezném egy idézettel:

"640 Kb mindenkinek elég kell, hogy legyen"

1 komment

Címkék: olvasás lemez írás 6 tb wtf holografikus archiválás hvd

Kicsit lelassultam

2010.10.15. 10:03 Tackle

Egyetem van, egyetemi élet, vagyis tegnap meg ma pont volt egy-egy zéhám. A tegnapi egész jól sikerült, nem volt túlságosan nehéz, a maival azonban meggyűlt a bajom, ahogy az egész egyetemnek megszokott (Diszkrét Matematika)

A blogra mostanság keveset írok, mert nincs túl sok időm, ami van azt is kikapcsolódással töltöm. Gondolkodom, hogy egy másik oldalon folytassam-e a blogolást (a sajátomon), mert a bloghu nonszensz módon szarakodik a megosztó gombokkal. Valamit nagyon elcsesztek a programozóik, az biztos.

Van pár ötletem amit szivesen leírnék, és meg is fog történni, majd miután döntöttem a migrálásról. Játéktesztelés címén jelenleg egy ACBBéta van a tarsolyomban, illetve még pár egyéb miniatűr cím amiből nem is biztos hogy lesz bármi is..

Szólj hozzá!

50% profit az Apple TV-n

2010.10.07. 10:24 Tackle

Az iSupply nevezetű oldal szivesen széttépi a mindenféle kellékeket, hogy megtudja: igazából mi is van benne, mennyibe is került?

Így tett a második generációs Apple TV-vel is, amin szépen összeszámolta az egyes egységek árát.

Az amerikai ára az eszköznek 99$, míg az összeállítása mindössze 61-64$-ba került. Ebből a legdrágább az A4 processzor a  maga 16.55 dolláros árával, aztán a 8 gigás flash memória 14 dollárért, illetve wifi- és bluetooth modul 7.65-ért.

Szólj hozzá!

Gondolataim a move-ról

2010.10.04. 20:58 Tackle

Lezajlott az OW buli, jó volt erőst, mindenkivel jó volt ismét találkozni. Jófejek vagytok na, gyertek legközelebb is.

Ezzel szorosan összefügg a Move kipróbálása. Két dolgot mondanék rá, rögtön három lesz belőle; Egyrészt (szinte) rémisztően prontos (precíz + pontos), másrészt pedig annyira semmi értelme (még), hogy az már fáj. Jelen fázisában annak tudnám elképzelni, akinek van 2+ gyereke, akiknek úgyis közeleg a karácsony, és valamivel le kell foglalni őket hogy ne ordítozzanak a fülünkbe egész nap miután hullafáradtan érünk haza a melóból.

Megvesszük, boldogság van. Azért csak nekik, mert jelenleg olyan játékok vannak csak rá, amik 1) rétegjátékok (Tiger Woods féle golf), 2) kisgyerekeknek szóló játékok (fess a képernyőre, kapd el a pillangót, simogasd a motkányt) vagy 3) partijátékok (minden más).

Jó dolog íjászni, de egyedül unalmas. Jó dolog gladiátorkodni, egyedül unalmas. Pinpong jó, egyedül nem. frizbizés jó, egyedül szar. Ergo ha már csapatban kell nyomnunk, akkor rögtön két move (mondjuk 20k), optimális esetben 4, bizonyos játékoknál pedig 1-1 navigátor is dukál, szóval a konzolhoz veszünk a konzol árának háromnegyedéért partikellékeket, hogy kéthavonta egyszer mindenki jól érezze magát uszkve 4-6 órára. Hoppá, kell hozzá kamera is (ld kép).

Természetesen megjelent a heavy rain is, de a move egyik sajátossága, hogy minél sötétebb van, annál világosabbnak érezzük a (mi esetünkben) rózsaszínen világító gombócot. Ez nem zavar, de ha egy sötét hangulatú játékhoz (mint a Heavy Rain, vagy RE5) egy rózsaszín fagyival hadonászunk, kicsit elvesz az élvezetből, főleg hogy a szemünket enyhén fogja zavarni a teljes sötétségben a golóbics. Ha már lámpa ég, akkor meg vagyunk mentve valamennyire...

Mindezt letudva a move jelenleg nagyon nem éri meg, bár csábító ajánlat. Ahogy Zoly is írta, nem kéne neki, mert nincs olyan játék amiért megvenné. Egy ideig pedig nem is fog jönni.

Szólj hozzá!

Címkék: konzol játék szórakozás 3 playstation eye navigator move

Kaptam 0.75 ft jóváírást a számlámon

2010.10.01. 14:50 Tackle

És a legjobb, hogy a bank írta jóvá. Erről természetesen kaptam smst. Az tudjátok nekem mennyibe került? 20 ft-ba.

Nem értem ezt a bankot.. Inkább ne is írjon jóvá nekem semmit, minthogy egy ilyen miatt veszítsek 19.25 ft-ot. Nem nagy szám, de ha számításba vesszük hogy mondjuk 100,000 ügyféllel megteszi ezt, akkor 100,000x19,25 = 1,925,000 pénz, amit csak úgy kapott, mert jóváírt 75,000 ft-ot..

Nem azon akadtam ki, hogy most úristen -19 forint, hanem azon, hogy a bank meglép ilyet, akár hátsó szándékkal, akár nem. Szerintem az lenne normális, hogy ha a jóváírás ami érkezett kevesebb, mint az sms díja, akkor ne küldjön semmit, de ez már egy magánvélemény

Szólj hozzá!

Holnap OW move / GH parti és meg vagyok fázva

2010.09.24. 20:55 Tackle

Szívás van ezerrel, mert belefáztam a járványba, vagy mi a franc. Az egytemen (és ahogy hallottam, több egyetemen is) terjed valami járványszerűség, ezért könnyű elkapni. Egy 250es előadóban ahol legalább 200an ülnek, ebből 50 köhög.. háát..

Namindegy, holnap parti van, szeretettel várunk minden fészbuki lájkolót, ott leszek, és sörözni nem fogok, de legalább orrhangom lesz és szarul fogok kinézni :D

Más fronton: ujraindítottam az astroblogot, ahova nemsoká fel is teszek egy szép irományt.. Remélem. Erre több okból is szükség volt; egyrészt jó ez a blog.hu, van benne potenciál, de például a legújabb fejlesztésük (like, tweet, stb) kb megháromszorozza-négyszerezze az oldal betöltését, és szeirntem eléggé alsó határt mondtam most. Emellett meg a másik oldalon nagyobb szabadságot élvezek. És jobban is néz ki.

Az milyen, hogy lehet nyerni 20,000 Ft-os pálinka kupont? Ki akarnak ezek végezni minket? Túl sok a blogoló? :D

2 komment

Tegnap volt 3 éve, hogy regisztráltam az Otherworldre

2010.09.22. 15:17 Tackle

Gyorsan repül az idő.. 3 éve és egy napja, vagyis 2007 Szept 21-én regisztráltam az Otherworld fórumára, és nem sokkal az után már szerkesztő is lettem.

Az oldalt általános iskolás volt osztálytársam alapján találtam, aki akkor ott épp szerkesztő volt (gondolok itt Acidra, ugye). A bejutásom oka nagyszerűen egyszerű volt: Nem sokkal előtte ruháztam be PS3-ra, és az OWn akkor nem volt PS3 tesztelő. Írtam is egy cikket Zolyéknak (Madden NFL 08), aztán jött a következő (Ninja Gaiden Sigma), és azóta töretlenül vagyok.

Időközben volt dizájnváltás kettő is, áttértünk a videókritikákra, aztán áttértünk a HD videókritikákra, elkezdtünk audio podcasteket csinálni, majd áttértünk a videóra, voltunk pár rendezvényen, aztán idén Zolyékkal (vagyis ők) megcsináltunk (megcsináltak) egy tábort, ami brutál jó volt. Még idén lesz egy GH-Move party (szombaton), meg majd később még egy, és a jövő évet hasonlóan sokkal jobbra tervezzük, mint az ideit.

Remélem még három évig ilyen ütemben fejlődik az oldal, és minden fontosabb mérföldkőnél ott lehetek. Szép volt ez az elmúlt évtrió, rossz emlékem - legalábbis az OWvel kapcsolatban - nincs róla, bár kicsit elszomorít hogy Acid már nem szerkesztő.

Szólj hozzá!

Ez van

2010.09.20. 14:21 Tackle

Sok dolog történik mostanság, azonban egymagukban egy-egy bejegyzést nemigazán érnek meg.. Jöjjön hát egy kis ömlesztés:

Előszöris: Az Otherworld történetesen töretlenül tör felfelé. Ennek én csak örülök, és köszi mindenkinek :)

A mai számítástechnikai alapok órán átvettük, hogy milyen egy nagyon alap számítógép működése, Neumann-elvek, alap program működése, miegymás. Ezután a következő két órányi szünetet és az azután következő Programozási alapok órát kihagytam, mert elmentem ideiglenes diákot intézni.

Az ok a következő: A régi diákom már nem érvényes, újat még nem kaptam, hát diákbérletet csak ideiglenessel lehet használni, ahogy az ellenőr aki megbüntetett ezt közölte is velem. Nyolc napnyi bemutatási idő, akkor csak 2 rugó, amúgy 6, 12, 24, attól függ mikor kesseled be.

Az ELTE-s ideiglenes diákokat a Quaestura irodája intézi, amiben van 4 ügyintéző srác és lány, és ők adják ki a matricákat / diákokat, ők fogadják a kérvényeket, stb. Megérkeztemkor húztam sorszámot, és szépen vártam az előttem lévő 104 emberrel együtt. Egészséges két órát. Jó volt, annyi biztos, hiszen a második órára már vissza se érhettem volna. A lényeg hogy megvan, minden heppiség. Bár gyanítom rossz órát hagytam ott ezért.

Emellett a laptop adásvételét lassacskán befejezem, maholnapholnapután megtörténik a vevővel a csere, aztán már robogok is új gépért.

Az új gépre MSDNAA licenszű 64 bites Windows 7 fog kerülni, illetve az Ubuntu 10.04-es LTS linuxa, dual bootban. Errre azért lesz szükség, mert szükség lesz rá, és pont (legalábbis nekem is így mondták :D).

Mindemellett szépen kaptunk olvasnivalót, melynek 90%-a wikipedián található, úgyhogy nem aggódom hogy gondot okozna a használata.

A blogom havi látogatottsága 1000 körül mozog, inkább felette mint alatta. Ez oldalletöltésben kb 20-50 között mozog, míg látogatók szintjén ez 13-40 (elmúlt heti minimum-maximumok)

Tackle pedig dübörög mint a gazdaság.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása